9 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Volt barátnője előtt flörtölt élő adásban Istenes Bence

2013. november 18.
2.4881
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Habár a Fat Phoenix unszolására sem került le a ruha az X-Faktor legutóbbi adásában Istenes Bencéről, de így sem telt el eseménytelenül a show, főleg nem a későbbi After X, ahol Bence volt barátnőjével, Csobot Adéllel vezette együtt a műsort.

Szakításuk óta ez volt a sztárpáros első olyan esete, hogy együtt szerepelhessenek, ami alaposan meg is látszott a végeredményen, Bence ugyanis élő adásban nyíltan flörtölt Péterffy Lilivel, akinek azt mondta az X-Faktorban bemutatott képek után, hogy neki a popórázás is bőven elegendő lett volna.

Adél később elmondta, hogy nem igazán figyelt Bencére és mondandójára a műsor alatt, mindössze arra koncentrált, hogy a lehető legjobbat hozza ki magából műsorvezetőként, de Bence is tagadta, hogy bármi is érződött volna a műsoron szakításukból.

A flörtölésről Istenes kiemelte, hogy azért mondta Lilinek, amit mondott, mert szerinte rendkívül ízléses képek készültek róla, és mivel a mentorok nagyon csúnyán leoltották a műsorban, ezzel szerette volna vigasztalni őt.