19 °C
szórványos felhőzet
2025. június 22., vasárnap
Paulina

Levendulás hagymalekvár

2014. március 14.
2.8901
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Arról már írtunk, hogy hogyan kell elkészíteni a hagymalekvárt, azonban ha egy kevés levendulával "fűszerezzük", akkor egy nagyon finom, pikáns lekvárt kapunk, mely igazi ízorgiát okoz a különböző sültek mellett.
 


Hozzávalók:
1 dl olíva olaj
1 kg tisztított vöröshagyma
1 dl almaecet
130 ml méz
1 teáskanál kakukkfű, rozmaring, só
1 evőkanál levendula

Elkészítés:
A hagymát pucoljuk meg és szeleteljük fel. Ezután egy nagyobb lábosban az olívaolajon kezdjük el párolni a hagymát. Körülbelül 10 perc párolás után adjuk hozzá az almaecetet és a mézet, majd a többi fűszert is.

Fedő alatt további 30-40 percig pároljuk a főzetet. Ha már szép krémes, akkor vegyük le a tűzről és turmixoljuk össze. A legvégén szórjuk bele a morzsolt levendulát.

Végül üvegekbe töltjük és néhány napig száraz dunsztba tesszük.
hagymalekvárt, azonban ha egy kevés levendulával "fűszerezzük", akkor egy nagyon finom, pikáns lekvárt kapunk, mely igazi ízorgiát okoz a különböző sültek mellett. '>
4 hozzászólás

Regina

12 éve, 27 napja

Biztos finom lehet. Ki fogom próbálni mosolygó smiley

válasz erre

Sandy

12 éve, 3 hónapja és 1 napja

Soha nem csináltam még ilyet de nagyon tetszik, kipróbálom!

válasz erre

Gucci

12 éve, 3 hónapja és 1 napja

De furán hangzik. Nekem ez ki fog maradni.

válasz erre

moni1294

12 éve, 3 hónapja és 1 napja

Csodás specialitás! mosolygó smiley

válasz erre