Eltelt egy év, és júniusra megjelent Az ezüstpénz átka című regényed folytatása. A második rész mennyiben hasonlít az első történethez?
A műfaja maradt történelmi regény, némi krimis izgalommal, a legtöbb szereplő is ugyanaz. Még a korszak sem változott sokat, mert az első fejezetekben Mátyás király az uralkodó. Igaz, ő aztán 1490-ben váratlanul távozik az élők sorából.
Lettek új szereplők a történetben?
Lehet úgy tekinteni a regényfolyamra, hogy családregény. Zsófia a füvesasszony, Anci az unokája, vagy a hóhér és a családja bizonyos tekintetben állandó szereplők. Ám az is izgalmas, ha új karaktereket is megismerhetnek az olvasók.
Például Agmándot, a méhészt?
Nem titkolt szándékom, hogy minden részben bemutathassak néhány olyan mesterséget, amelyet nagyon becsülök, akiknek a munkája nélkül a mi 21. századi életünk is jóval sivárabb lenne. A méhészek foglakozásáért évek óta rajongok. Nem csak azért, mert imádom a mézeket, hanem azért is, mert ők is közelebb visznek minket az állatok és növények világához, amelytől sajnos egyre jobban távolodunk.
A kutatások szerint akkoriban még nem tartottak méhcsaládokat. Erdei mézgyűjtésről tudunk, egyszerűen kirabolták a kaptárakat. Mivel azonban a méz nem csupán, mint alapvető édesítőszer, élelmiszer volt a korabeli konyhákban, hanem a mézsör egyik alapanyagának számított, egyre több kellett belőle. Valahol elképzelhetetlen, hogy ha nem vigyáztak volna a méhekre, és csupán a kifüstölésükkel jutnak hozzá a mézhez, el tudják látni a helyi földesurakat vagy a városokat.
Agmánd méhviasz gyertyákat is készít a regényben.
Korabeli iratokból tudjuk, hogy Mátyás király az esztergomi várba 300 méhviasz gyertyát rendelt egy eseményre. Ez olyan érdekesség, amit kár lett volna kihagyni a történetből. Vajon hogyan készítették a gyertyákat? Honnan ered az a mondásunk, hogy körmére ég a munka? Ahogy az első részben megismerjük a kovács mesterséget most a méhész életébe tekinthetünk bele, s vele együtt számos kultúrtörténeti érdekességet is megmutatok.
Elmerültünk a részletekben. Ha nagy vonalakban kellene a cselekményt felvázolni, mit mondanál, miről szól A gyepfehérítők titka?
Mátyás király halála után a trónért többen is harcolnak. Márpedig a lenföldeken be kell takarítani a termést, a télen megszőtt vásznakat ki kell fehéríteni. A történet a Jagelló-korabeli Bártfáról, a reneszánsz Európáról és a szerelem különböző arcairól mesél; bemutatva a gyógynövények sokféleségét és gyógyító erejét.
Ez a szerkesztési elv maradt, már csak azért is, mert nekem nagyon fontos, hogy minél több gyógynövényt ismerjünk meg, használjunk a hétköznapokban.
Amikor kiderül, hogy Zora, a pék erdőbe száműzött özvegye igazat beszélt, és valóban ókori pénzérméket talált, a kincs nyomán újabb nyomozás indul, amelynek során az sem rettenti el az igazságot keresőket, hogy valakit kegyetlenül meggyilkolnak. Az időközben trónra került II. Ulászló is aranyat kerestet, mivel hírét veszi a szászsebesi leletnek, amelyet a Báthori család nem szolgáltatott be a királyi kincstárba.
Miközben Zsófia továbbadja tudását az unokájának, Ancinak, és visszavárja a lübecki kereskedőt, élete új fordulatot vesz. De köthető-e házasság szerelem nélkül? Előbbre való-e az anyagi biztonság a szabadságnál? Család vagy tudás? Maradni vagy menni? Élet vagy halál? A szereplők folyamatosan fontos döntéseket hoznak - és nemcsak a bártfai polgárok, hanem maga a király is.
Van közöttük kedvenced?
A pásztortáska például, amivel gyerekkoromban én is játszottam, bár nem tudtam róla, hogy gyógynövény. Vagy a kullancsfű, ami az összes népi nevével borzongatóan érdekes. Ráragad az ember ruhájára, szinte könyörög, hogy vigyük haza. Nagyon jó az ótvarra, amiről azt gondoljuk, hogy régi betegség, pedig gyerekközösségekben, ahol nagyobb a fertőzésveszély, gyengébb az immunrendszer, ma is felütheti a fejét. Ezért hívják ótvarfűnek is.
Zsófia ezeket mind használja?
A bártfai füvesasszony ugyanúgy éli az életét mint az első részben. Kivéve talán azt, hogy ő még a haszonnövényekben is a gyógyítást keresi. Így a len vetésekor, begyűjtésekor is a magokra áhítozik, míg mások a szárát szeretnék a lennek, hogy vászon készülhessen belőle.
Még Luxemburgi Zsigmond rendelkezése volt, hogy a magyar települések is állítsanak elő textilt. Látta ugyanis, hogy más országokból hozzák be a vásznat, posztót, igencsak drágán. Bártfa megérezte a király kérésben a lehetőséget. Mire elérünk Mátyás korába, arról híres a város, hogy több tucat takács dolgozik itt, szövi a vásznat. Mégsem a szorgalmuk miatt gazdagodtak meg, hanem azért, mert a szürkés, sárgás anyagot hófehérre tudták változtatni. Az első kötet írásakor én sem tudtam pontosan, hogyan. Skorka Renáta történész segített megfejteni a korabeli eljárást, amit mi elfelejtettünk, de akkoriban köztudottnak számított. Ez a gyepfehérítés maga. Hogy ez miként megy végbe, mi szükséges hozzá, miért ez a különös szókapcsolat, derüljön ki a történetből.
Az utolsó fejezet, maga az epilógus újra nyitott kérdéseket tartalmaz. Várható a folytatás?
Jövő tavaszra tervezem a befejező részt megírni. 2026-ban 500 éves Mohács évfordulónk lesz, a regény pedig addig biztosan el fog kalandozni, hogy összeérjenek a szálak - akár a saját korunkkal.
Fotó kredit: Huszár Boglárka