11 °C
borús égbolt
2025. május 10., szombat
Ármin, Pálma

Végrehajtás folyik Berki Krisztián cége ellen

2014. március 14.
2.1041
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Úgy tűnik, hogy hiába költekezett felelőtlenül a televízió kamerái előtt Berki Krisztán, avagy az Édes élet sztárja, a testépítőnek komolyabb anyagi gondjai vannak, mint gondolnánk, egyik cége ellen például jelenleg is végrehajtás folyik.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal listáján ugyanis bárki megtekintheti, amint az egykori Fradi vezér cége, avagy a BK Management Group jelenleg is végrehajtás alatt áll, ami csak hab a tortán azok után, hogy Berki jelenleg is pereskedik a váci futballklub elnökével csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A fentiek mellett érthető, hogy lassan már a fél ország azt találgatja, hogy miből származnak Berki Krisztán rejtélyes milliói, aminek köszönhetően akár több tízmillió forintot is képes elszórni egyetlen nap alatt luxusautóra és karórára.

Berki egyébiránt korábban amerikai cégekre és befektetésekre hivatkozott, amikor rejtélyes vagyonáról kérdezgették, de legyen bárhogyan is, az egykori Fradi-vezér hosszú utat tett meg addig, hogy ilyen magasságokba jusson, hiszen karrierjét egy tatabányai étteremben kezdte egyszerű pincérként.