8 °C
enyhe eső
2024. április 16., kedd
Csongor

Michael Schumacher felébredt a kómából

2014. június 16.
2.2971
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
A legfrissebb hírek szerint a hétszeres világbajnok, Schumi felébredt a kómából.

A hat hónapja történt síbalesete óta már próbálták felébreszteni az F1 legendát, azonban ezidáig sikertelenül.

A német Bild magazin szerint Schumacher hallja a hangokat és reagál az érintésekre is. A Grenoble-i kórház szakemberei elmondása szerint, képes kommunikálni a környezetével, legfőképpen feleségével és gyerekeivel, állapota stabilnak tekinthető. A hírt egyébként megerősítették Schumacher menedzserei is, egy nyilatkozatban arról írtak, hogy már felébredt és a kórházat is elhagyja, hogy egy hosszan tartó rehabilitáción vegyen részt.

A család kifejezte háláját az orvosoknak és a nővéreknek, akik eddig a sportoló mellett voltak és természetesen azoknak is, akik a balesetkor elsősegélyt nyújtottak. A kiadott nyilatkozatban továbbá kérik, hogy ne zaklassák őket, szeretnék, ha Schumacher nyugalomban tudjon felépülni.

Nemrégiben még arról nyilatkoztak az orvosok, hogy valószínűleg már soha többé nem ébred fel a világbajnok sportoló, azonban szerencsére nem váltak be ezek a jóslatok.