#
kep1#Miután az összes pletykalehetőség kijátszásra került, az utóbbi hetekben rendkívül nagy csend honolt még a bulvárlapok hasábjain is Michael Schumacher körül, akit továbbra sem felejtettek el rajongói, de az egykori F1-es pilóta még mindig nem tért magához.
Gary Hartstein, avagy a sportág egykori főorvosa szerint azonban hiába reménykedünk, Schumi esetében jó hírekre már nem igazán kell számítanunk, ő ugyanis úgy véli, hogy ennyi idő elteltével nem valószínű, hogy pozitív változások következhetnek be állapotában.
Az autóversenyző immáron több mint 5 hónappal ezelőtt szenvedett síbalesetet a francia Alpokban, ahol nagy ütés érte koponyáját, és bár több műtétet is elvégeztek rajta a múltban, de Schumi továbbra sem ébredt fel a kómából.
Hartstein szerint az sem túl jó előjel, hogy Michael Schumacher családja utoljára április 4-én nyilatkozott hivatalosan a pilóta állapotáról, azóta pedig szinte még pletykák sem kaptak szárnyra vele kapcsolatban.
Megújul a Sziget, számtalan új helyszínnel és programokkal bővül a hazai fesztivál