A 27 éves színésznő manapság az egyik legfoglalkoztatottabb művész Hollywoodban, ám a jelek szerint nem felejtette el, hogy honnan jött, hol kezdődött el a karrierje, ugyanis nemrégiben 100 000 dollárt adományozott egy színháznak.
Zendaya jelenleg a Dűne második részének sajtóútján vesz részt, miközben közel 36 millió forinttal támogatta a California Shakespeare Színházat, Oaklandben, ahol egykoron ő is elkezdett színészkedni. A színésznő adományával különféle fejlesztéseket fognak végrehajtani és új műsorokra készülhetnek.
A színház egyébként éppen most fogja ünnepelni fennállásának 50. évfordulóját, ugyanis 1974-ben alapították. Zendaya is itt kezdte karrierjét még gyerekként, ugyanis édesanyja a színháznál dolgozott több nyáron keresztül is. A színház igazgatója nagyon hálás az adományért, ez rengeteget fog rajtuk segíteni.
Al Pacino és barátnője már csak barátok, miután másik férfival látták Noor Alfallaht