12 °C
borús égbolt
2024. február 29., csütörtök
Szökőnap

Whitney Houston családja perrel fenyeget

2014. május 27.
1.8401
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Edina profilja, adatai
Edina
Az énekesnő családja perrel fenyegetőzik, méghozzá a készülő életrajzi film miatt.

A család azért fenyegetőzik perrel, mert úgy vélik, az énekesnő túlságosan nagy ember ahhoz, hogy csak a tv-ben láthassák az emberek.

A filmet a Lifetime készítené, de még el sem kezdték az előkészületeket.

Mindennek ellenére 2015-re ígérik a film megérkezését, a rendező Angela Bassett lesz. A család nagyon megorrolt a film ötletére és talán perrel próbálják majd hátráltatni a forgatást.

Korábban már közölték a Lifetime-mal, hogy nem tetszik nekik ez az ötlet a fentebb említett okok miatt, valamint nem is szándékoznak részt venni a produkcióban. Pat Houston elmondta, hogy kétségkívül többet ér Whitney, mint egy tévéfilm és lehet saját maguk készítenek egy mozifilmet, Whitney hagyatékából. A Lifetime egyelőre nem szólt az esetről semmit.