A ValóVilág hatodik szezonjának szereplői nemrégiben ismét választottak: a következő párbaj biztos résztvevője VV Iza lett, aki négy jelölést is kapott a lakóktól, így Viki, Zsolt, Charlotte és Aurelio is rá szavazott.
A kiválasztás során ugyanakkor igencsak rezgett a léc Charlotte alatt is, aki egy ideig fej-fej mellett haladt két-két szavazattal, azonban Zsolt döntött, és kemény szavakkal illette VV Izát, állítása szerint ugyanis idegesítik a szokásai, és nem szeretne tovább vele együtt élni.
Szintén friss és egyben nagy esemény volt még a villában, hogy a lakók első ízben üzenhettek haza szeretteiknek, és a legtöbben igencsak meglepő embert választottak, méghozzá megdöbbentő üzenet társaságában.
Charlotte például nem szüleinek, hanem Simonnak üzent, ami alapján látszólag még mindig szerelmes a fiúba.

Érdekesség ugyanakkor, hogy Zsolt sem Dorkának, hanem édesanyjának címzett egy rövid üzenetet, így reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy családja talán még nem tagadta ki őt tetteiért.
Kik azok a gyepfehérítők? - Papp Noémi: A gyepfehérítők titka (könyvajánló)