Megújult formában és vadonatúj helyszínen, a Millenáris Üvegcsarnokában tér vissza a karácsonyi időszak legnépszerűbb újcirkusz-előadása, a Kristály, mely 69 alkalommal lesz látható a téli szezonban.
Először 2018-ban került bemutatásra a Kristály elnevezésű cirkuszi előadás, mely hamar a családok kedvencévé vált, hiszen nagyszerű adventi program a családosok számára.
Először 2018-ban került bemutatásra a Kristály elnevezésű cirkuszi előadás, mely hamar a családok kedvencévé vált, hiszen nagyszerű adventi program a családosok számára.
A Vági Bence által színpadra álmodott történetben Hólandia fagyos földjére utazhatunk, ahol tilos a nevetés és a jókedv. Ahhoz, hogy a birodalom jégbe fagyott lakói felolvadjanak, mindenkire szükség lesz, még a nézőkre is, akik szerves részét képzik az előadásnak.
Az előadás, amelynek az elmúlt négy évben a Müpa mellett felállított cirkuszi sátor adott otthont, idén új helyszínre, a Millenáris Üvegcsarnokába költözik. A Kristály december 6. és január 15. között mintegy hetven alkalommal lesz látható, a jegyek pedig már kaphatóak a Müpa állandó jegypénztáraiban és online.
Először debütált vörös szőnyegen Timothée Chalamet és Kylie Jenner