#
kep1#Nagy titokban sikerült megházasodnia Michael Phelps-nek, illetve Nicole Johnson-nak, és bár az eseményről már akkor kiszivárgott néhány mutatós kép, azonban most egy hivatalos videó is bemutatásra került, amelyen egy csodálatos összeállítást tekinthetünk meg a sztárpáros életének ngy napjáról.
A felvételt a Brides magazin hozta nyilvánosságra, akik engedéyt kaptak arra, hogy exkluzív felvételeket mutassanak be a nagy napról, amely valóban dugig volt könnyfakasztó pillanatokkal, amit annak ellenére is kijelenthetünk, hogy csak alig egy percet tekinthetünk meg az egészből.
Michael Phelps egyébiránt egy egészen sikeres és emlékezetes évet tudhat maga mögött, hiszen nemcsak az esküvője miatt lehet boldog, hanem azért is, mert tavasszal megszületett első kisfia, nyáron pedig öt aranyat és egy ezüstöt szerzett a riói olimpián.
Mostantól bárki megkóstolhatja hazánk első űrcsokoládéját