Az idei Oscar-gála bár sok meglepetést nem okozott, a vörös szőnyegen azonban volt némi izgalom, hiszen a Szerelmes hangjegyek című film sztárja hatalmas pocakkal jelent meg az eseményen, ezzel pedig felfedte, hogy első gyermekét várja.
Vanessa Hudgens egy földig érő fekete Vera Wang Couture ruhát vett fel, melyben nem tudta elrejteni idomait, büszkén mutatta meg a fotósoknak kerekedő pocakját. A színésznő első gyermekét várja Cole Tuckerrel, akivel csupán néhány hónapja házasok, miután titokban összekötötték életüket a mexikói Tulumban.
A rajongók már hónapok óta arról találgatnak, hogy Vanessa terhes lehet és úgy tűnik igazuk volt. Még január végén osztott meg magáról egy sminkmentes fotót a színésznő, ahol arról írt, hogy éppen beteg, és sokan úgy vélték, hogy ezek a terhesség első jelei. A pár egyébként 2021-ben tette hivatalossá először kapcsolatukat, két évvel később pedig jött az eljegyzés. Vanessa azt nem árulta el, hogy kisfiút vagy kislányt vár, de valószínűleg ez is kiderült majd a későbbiekben.
Khloé Kardashian bevallotta, hogy arcfeltöltésen esett át