A színésznő szombaton jelentette be közösségi oldalán, hogy ő és férje, Cole Tucker immáron második közös gyermeküket várják, a friss képeken Vanessa már nagyobb pocakot mutatott, így már biztosan nem kell sokat várni, hogy megszülessen a baba.
A pár tavaly nyáron köszöntötte első közös gyermeküket, akit nagyon védenek a nyilvánosság elől. Vanessa Hudgens és Cole Tucker még 2020-ban melegedett össze, majd három évvel később kimondták a boldogító igent. Ezután nem sokkal már érkezett is az első közös babájuk.
Most pedig már úton van a második közös gyermekük, akiről természetesen semmit nem árult el a pár, így nem lehet tudni, hogy kislány vagy kisfiú érkezik a családba. A színésznő egy ideje már nem dolgozik, hanem családjára koncentrál, míg Tucker továbbra is baseballjátékosként dolgozik.

Éttermet nyitott az egri borvidék legnagyobb borászata