Idén augusztus 23-27 között rendezik meg Zamárdiban a MOL Nagyon Balaton programsorozat legjelentősebb záróeseményét, a STRAND Fesztivált, ahol olyan világsztárok teszik majd tiszteletüket, mint például Alan Walker, John Newman, az Icona Pop és Redfoo.
Újabb neveket jelentett be a Strand fesztivál szervezői gárdája, akiknek sikerült elhívni a brit You Me at Six zenekart, akik a korábbi slágereik mellett az idén várhatóan megjelenő ötödik albumukról is hallhattunk majd néhány dalt.

Az EDM-house vonalat erősíti a norvég DJ-producer, Alan Walker. Élő produkcióval mutatkozik majd be a közönségkedvenc, Wilkinson.
De érkezik még Alle Farben és a svéd Vigiland is. A korábban bejelentett nevek között találjuk a Bastillet, John Newmant, az Icona Popot és Redfoot. Kedvezményes jegyek május 30-ig kaphatóak országszerte.
Megújul a Sziget, számtalan új helyszínnel és programokkal bővül a hazai fesztivál