kep1#Akik törődnek saját alakjukkal, vélhetően már eddig is messzire elkerülték a fehér kenyeret, de egy spanyol kutatás nemrégiben újabb elrettentő tényeket közölt a világ egyik legnépszerűbb táplálékáról.
A Navarrai Egyetem kutatói ugyanis több mint 10 ezer ember bevonásával lefolytatott kísérleteik során bebizonyították, hogy a fehér kenyér nagyban felelőssé tehető a ránk lerakódott zsírpárnákért.
A felmérésből bizonyítást nyert továbbá, hogy azok, akik naponta 120 gramm, vagy még annál is több fehér kenyeret fogyasztottak, kétszer annyira el vannak hízva, mint azok, akik nem fogyasztottak kenyeret, vagy csak teljes kiőrlésű változatot.
Jason Halford professzor szerint a fehér kenyérben nagyon kevés a hasznos rost és tápanyag, azonban rengeteg sót és hozzáadott cukrot tartalmaz, amivel rengetegen nincsenek is tisztában.
A legutóbbi statisztikák szerint csak a briteknél naponta 12 millió szelet kenyér fogy el, amelynek háromnegyede fehér kenyér, és mivel a britek közel háromnegyede már elhízott, a kutatók szerint talán ez is magyarázat lehet a fehér kenyér negatív hatásaira.
Megújul a Sziget, számtalan új helyszínnel és programokkal bővül a hazai fesztivál