21 °C
szórványos felhőzet
2025. június 16., hétfő
Jusztin

Többen hánytak és rosszul lettek: sokkolta a nézőket az 1984 színházi feldolgozása!

2017. június 27.
10.3871
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#Hihetetlen hatást váltott ki a nézőkből George Orwell legendás 1984 című regényének színházi feldolgozása, aminek premierje során több néző is rosszul lett, sőt voltak, akik konkrétan elhányták magukat a darab megtekintése során.

A The Hollywood Reporter a zajos első vélemények után úgy határozott, hogy felkeresi Olivia Wilde-ot, avagy a darabban is felbukkanó híres színésznőt, aki arról beszélt, hogy mindez számára egyáltalán nem volt meglepetés.

Bár kiemelte, hogy nem a sokkolás volt a céljuk a darabbal, ellenben olyan fizikai és érzelmi azonosulás jöhet létre a látottak és a nézők között, hogy az nagyon kényelmetlen érzést válthat ki az emberből, erre pedig vizuális hatásokkal kívánnak erősíteni.

Az előadás alatt így például folyamatosak a villódzó fények, a véres jelenetek, az emberi kínzások, egyszóval rengeteg olyan jelenet, amelyek bár az utcán lassan mindennaposak, ellenben színházi előadástól szokatlanok voltak korábban.