19 °C
szórványos felhőzet
2025. június 22., vasárnap
Paulina

Több mint 300 millió dollárt követelnek egy dal koppintása miatt Miley Cyrus-tól

2018. március 17.
7.0611
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#Hatalmas pert akasztottak Miley Cyrus nyakába, az énekesnőt ugyanis plágium gyanújával egy Flourgon nevű jamaicai zenész perelte be, méghozzá azért, mert a híresség tőle lopta el 2013-as We Can't Stop című slágerét.

Flourgon szerint ez a dal ugyanis egy az egyben az általa komponált, és eredetileg 1988-ban megjelent We Run Thins című nótájának az átirata, amiért a jamaicai zenész most több mint 300 millió dollárt követel az énekesnőtől.

A zenész úgy véli, hogy a két szám nemcsak a zene, hanem a szöveg tekintetében is jelentős hasonlóságot vonultat fel, így a pénz mellett követeli még a We Can't Stop forgalmazásának és sugárzásának teljes leállítását is.