Az énekesnő és férje, Daryl Sabara ismét szülők lettek, miután január 18-án megszületett harmadik közös gyermekük, akit azonban nem Trainor hozott a világra, a pár inkább béranyát fogadott, hogy világra hozza gyereküket.
A pár a közösségi médiában osztotta meg az örömhírt, ahol a kisbabáról is osztottak meg képet. Meghan Trainor a képeken a kezében tartja újszülött kislányát, aki Mikey Moon Trainor nevet kapta szüleitől. A bejegyzésben Trainor elárulta, hogy béranyát fogadtak és nagyon hálásak a teljes orvosi csapatnak, amiért ismét szülők lehetnek.
Az énekesnő szerint ez volt a legbiztonságosabb módja annak, hogy tovább gyarapítsák a családjukat. A párnak egyébként már van egy 4 éves és egy 2 éves kisfia, akik szintén a karjukba vehették kistestvérüket, sőt még a középső nevet is ők találták ki. A kisbaba természetesen már otthon van a családjával.

Férjhez ment a Stranger Things sztárja