12 °C
szórványos felhőzet
2025. március 25., kedd
Irén, Írisz

Teljesen eltűnt Gesztesi Károly, de Liptai Claudia megvédte

2015. március 20.
2.6101
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Villámcsapásként érkezett a hír tegnap, hogy Gesztesi Károlyt kirúgták a Jóban Rosszban című sorozatból, mert rendszeresen ittas állapotban jelent meg a forgatásokon, amelyek hátráltatták a munkát, és veszteséget okoztak a produkciónak.

Gesztesi annyira megsértődött ezen, hogy már az ő kiírására készülő epizódokat sem volt hajlandó elvállalni, sőt mi több, kedden virágcsokrokat küldött be maga helyett a forgatásra, amivel alaposan megijesztett mindenkit, így rokonok és stábtagok együtt kezdték el keresni a színészt, aki a telefonhívásokra sem reagált és otthonról is eltűnt.

Mint később, a nagy riadalom után kiderült, Gesztesi vidékre utazott, de nem kívánta megindokolni döntését, ellenben volt felesége, avagy Liptai Claudia a védelmébe zárta ex-férjét.

Nyilatkozatában elmondta, hogy minden ember életében van olyan pillanat, amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan kellene, és pont ez történt Gesztesivel is, aki Claudia szerint már másfél hónapja elhatározta, hogy leteszi káros szenvedélyét, és ehhez orvosi segítséget is kért, amiben családja és barátai is támogatták, de miután a sorozatból eltávolították, a színész most újra padlóra került.