#
kep1#Igazán érdekes kutatást végeztek nemrégiben a York Egyetem kutatói, akik górcső alá vették azokat az embereket, akik hisznek az őrangyalokban, illetve összevetették őket azokkal, akik nem.
A hipotézis szerint azok az emberek, akik hisznek az őrangyalok létezésében, bátrabban kockáztatnak, azonban a kutatás eredményei ennek éppen ellenkezőjét bizonyították be, avagy sokkal elővigyázatosabbak azok az emberek, akik úgy vélik, hogy védi őket egy őrangyal.
David Etkin professzor szerint csapatával arra számítottak, hogy az őrangyalokba vetett hit az embereknél növeli a kockázatvállalást, azonban az interjúk során azt tapasztalták, hogy a hit esetükben azt eredményezi, hogy jobban átgondolják a kockázatos cselekedetekhez fűződő viszonyukat, és így többségük jobban kerüli a veszélyes dolgokat, mint azok, akik nem hisznek az isteni teremtményekben.
Doris Kampas: A bámulatos magaságyás - könyvajánló