7 °C
gyenge köd
2025. november 14., péntek
Aliz

Taylor Swift bécsi koncertjeit törölték terrorfenyegetés miatt

2024. augusztus 08.
35.9191
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Sok bécsi és magyar rajongó lehet szomorú, ugyanis három koncertjét is törölték az énekesnőnek Ausztriában, miután állítólag két férfi merényletet tervezett végrehajtani, ám a hatóságoknak még időben sikerült intézkedniük.
 

Gerhard Pürstl bécsi tartományi rendőrfőnök elárulta, hogy első körben fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be, majd a későbbiekben inkább mindhárom koncertet elhalasztották. A két letartóztatott férfi közül az egyik egy 19 éves ternitzi lakos, aki néhány hete hűséget fogadott az Iszlám Állam terrorszervezetnek.

A másik gyanúsítottról azonban nem osztottak meg információkat. Az egyik merénylő lakásán nem meghatározott vegyi anyagokat foglaltak le a hatóságok. Taylor Swift egyelőre nem szólalt meg az ügy kapcsán. A rendezvény szervezője megerősítette, hogy minden jegyet automatikusan visszafizetnek, azt azonban nem tudni, hogy az előadásokat átütemezik-e.