25 °C
erős felhőzet
2025. június 17., kedd
Laura, Alida

Szörnyű: mindössze 9 éves mostohalányát ejtette teherbe a 30 éves férfi

2017. november 29.
23.6651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#Szörnyű és egyben gyomorforgató történetet hozott nyilvánosságra a The Sun magazin egy mindössze 9 éves perui kislányról, aki kénytelen lesz már ilyen fiatalon szembenézni az anyaság terhével, miután mostohaapja többször is megerőszakolta őt.

Mint a helyi rendőrség kiderítette, volt olyan eset, amikor a 30 éves férfi akár tízszer is megerőszakolta a kislányt egy nap, akiről 5 hónap után derült ki, hogy kisbabát vár, ezáltal már elvenni sem tudták tőle a gyermeket.

Az eset kiderülését követően a mostohaapa elmenekült, a rendőrség hajtóvadászatot indított ellene, és vélhetően élete végéig börtönben sínylődhet majd egy magánzárkában, mert a gyermekmolesztálók közösségben ott sem húzzák sokáig élve.

Peruban most gyűjtést szerveztek annak érdekében, hogy legyen pénzük felnevelni a kisbabát, és eljárást tudjanak indítani a férfi ellen.