Elképesztő körülmények között élt Franklin városában az a hétéves kisfiú, akire Steve Dunham rendőrtiszt talált rá nemrégiben az utcán, miközben az apróság éppen a plüsskutyáját árulta azért, hogy ételt vásárolhasson magának.
kép' alt=''>

Steve a helyi sajtónak elmondta, hogy a fiút egy gyors ebéd után azonnal hazavitte, ahol bekéretőzött a lakásba, de amit ott tapasztalt, az elborzasztotta őt, lévén a fiú és négy testvére embertelen körülmények között élt.
A lakásban ugyanis hihetetlen állapotok uralkodtak, mindenfelé szeméthalmok, kosz, penész, sörösüvegek, macskaürülék, valamint romlott élelmiszer volt, ami nem méltó felnőtt emberekhez sem, nemhogy fejlődésben lévő kisgyermekekhez.
A rendőr egyébiránt hivatalból eljárást indított a szülők, Michael és Tammi Bethel ellen gondatlanság és kiskorú veszélyeztetése miatt, aminek részeként az öt gyermeket nagy valószínűséggel el fogják venni a családtól, ha csak nem történik rövid időn belül látványos és drasztikus változás az életkörülményeik között.
Doris Kampas: A bámulatos magaságyás - könyvajánló