A sok fényűző utazás, ajándék és egyebek után végre igazán jót is tett Vajna Timi, aki a legfrissebb hírek szerint segített könnyebbé tenni egy szívátültetésen átesett kislány életét.
A kis Hanna ugyanis bár még csak egy esztendős, de egy veleszületett szívbetegsége miatt eddigi életét szinte kórházban töltötte, és bár szeptemberben új szívet kapott, haza is mehetett, de mivel otthonában nem volt biztosítva a steril környezett, hamar elkapott egy vírust, aminek következtében újra kórházba került.
Itt lépett a képbe Vajna Timi, aki némi pénzt adományozott Hanna szüleinek ahhoz, hogy a kislány számára egy megfelelő steril szobát alakíthassanak ki otthonukban, ahol addig biztosan nem kap majd el újabb betegséget, amíg teljesen fel nem épül a szívátültetés után.
Timi szerint nagyon sok segélykérést kap közösségi oldalán, és az esetek többségében nem is zárkózik el a segítségnyújtás elől, de idén inkább más formában adományoz majd pénzt, ezáltal szervezeteket, kórházakat és menhelyeket támogat nagyobb összegekkel, mint magánszemélyeket, tapasztalatai szerint ugyanis sokan gyakran visszaéltek a jóhiszeműségével.
György herceg már tudja, hogyan kell rászólni legkisebb testvérére (videó)