Hihetetlen dolgot jelentett be tegnap este Lady Gaga és Taylor Kinney, ezáltal 5 évnyi együttélés, valamint egy eljegyzés után a pár úgy döntött, hogy külön utakon folytatják tovább és szakítanak egymással.
Lady Gaga és Taylor 2011-ben kezdtek el randizni egymással, és akkor úgy tűnt, hogy a zsák végre megtalálta a foltját, hiszen érkezett egy olyan férfi, aki megfelelően őrült volt ahhoz, hogy elviselje az énekesnő furcsaságait.
Úgy tűnik azonban, hogy az idén 30 éves énekesnőnek nem kell a boldogság, és bár hiába került szóba pletykaként néhány hónappal ezelőtt az esküvő, valamint az első gyermek gondolata, erre Gagának várnia kell még.
Hogy a pár miért döntött a szakítás mellett, az egyelőre sajnos nem ismert, ellenben az igen, hogy mindketten nagyon padlón vannak, és szerették volna titokban tartani a történteket, ami nem igazán sikerült nekik.
A legfrissebb hírek szerint a pár csak szünetet tart, ugyanis munkájuk fontosabb most, mint kapcsolatuk.

Mindezt Lady Gaga osztotta meg közösségi oldalán rajongóival, akik támogatását kéri.
Doris Kampas: A bámulatos magaságyás - könyvajánló