11 °C
borús égbolt
2025. május 09., péntek
Gergely

Szakított a modellkedéssel Debreczeni Zita

2015. június 23.
2.4291
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Noha Debreczeni Zita idén még csak 34 éves, és bár rendkívül jó formában van, a legfrissebb hírek szerint szakított korábbi életével, ezzel egyetemben pedig a modellkedéssel is.

Zita szerint már évekkel ezelőtt határozott arról, hogy a modellkedés helyett inkább fotózással szeretne foglalkozni, de mivel a kettőt együtt ritkán veszik komolyan a szakmában, ezért egy éve már egyáltalán nem vállalt el ilyen munkát - egyetlen kivételtől eltekintve.

Kiemelte, hogy számára a hitelesség is nagyon fontos, márpedig többnyire kismamákat és családokat fotóz, ha viszont előtte fehérneműben vagy bikiniben vonul a kifutón, az számára nem túl összeegyeztethető dolog.

Zita a fentiek mellett arról is beszélt, hogy párja, avagy Gianni mindenben támogatja őt, de most éppen főzni tanítja, amelynek során ugyan becsúszik néhány kalóriadús étel, de elmondása szerint azért mindketten figyelnek arra, hogy egészségesek maradhassanak.