9 °C
erős felhőzet
2024. április 21., vasárnap
Konrád

Sofia Vergara megerősítette, hogy a gyerekvállalás miatt vált el férjétől

2024. január 23.
20.0141
Mariann profilja, adatai
Mariann
Tavaly jelentette be a pár, hogy hét év házasságot követően elválnak, ám egészen mostanáig nem lehetett biztosra tudni a válás okát, most az 51 éves színésznő egy interjúban mesélt minderről őszintén.

Sokakat meglepett Sofia Vergara és Joe Manganiello szakítása tavaly, akkor sokan úgy vélték, hogy a gyerekvállalás miatt válnak el, és most ezt megerősítette a színésznő is. Egy interjúban elmondta, hogy nem akart idős anyuka lenni, ez elmondása szerint nem lett volna fair a kisbabával szemben, miközben férje fiatalabb.

A Modern család sorozat sztárja mindenképp megjegyezte, hogy bár tiszteli azokat, akik életük későbbi szakaszában szeretnének gyermeket vállalni, ám ez nem neki való. Sofiának egyébként van egy fia, akit még 19 éves korában szült, ezért neki nincs hiányérzete a baba miatt, de Joe-nak nem volt ebben még része. A színésznő már inkább a nagymamaságra vágyik.