Bizonyára sokan nem gondolták volna, hogy a ValóVilág hatodik szezonjának lecsengése után éppen VV Aurelio és VV Zsófika maradnak majd meg egy párnak, de úgy tűnik, hogy a fiatalok igencsak egymásra találtak, és nagyon sok időt töltenek együtt.
Mondhatni elválaszthatatlanok egymástól, így például múlt hétvégéjüket is együtt töltötték Siófokon, ahol Aurelio szerint egy hatalmasat buliztak, és mivel nagyon jó időt sikerült kifogniuk, semmi sem szegte kedvüket ettől.

VV Aurelio szerint nagyon jót tett neki ez a kis hétvégi kikapcsolódás, hiszen idén alig tudott még napozni, de most Siófokon sikerült egy kicsit barnulnia, ami tökéletes alkalom volt arra, hogy külsője tekintetében jó színben utazzon el Ibizára.
Amint ugyanis ismert, VV Aurelio és VV Zsófika hamarosan Ibiza felé veszi az irányt, a ValóVilág nyereményeként ugyanis nem csak havi egymillió forint, egy lakás és egy autó, hanem egy luxusutazás is járt a villa egykori bőgőmasinájának.
Megújul a Sziget, számtalan új helyszínnel és programokkal bővül a hazai fesztivál