#
kep1#Bruce Willis lánya, avagy a 28 éves Rumer Willis az elmúlt években hatalmas küzdelmeket folytatott az alkohollal, ezáltal ma már bevallja, hogy alkoholista volt, amit azért mer ilyen határozottan kijelenteni, mert sikerült megbirkóznia démonaival.
Olyannyira, hogy a színésznői babérokra törő Rumer saját Instagramján jelentette be azt, hogy fél éve már egyetlen korty alkoholt sem fogyasztott, amit egy néhány hónappal ezelőtt teljesített alkoholkúrának köszönhetett.
Rumer elmondta, hogy mostanra jutott el arra a pontra, amikor már teljesen jól érzi magát, és büszke magára, amiért sikerült eljutnia idáig az életben, illetve leszámolnia az alkoholfüggőséggel, ami korábban húgának, a most 23 éves Tallulah-nak is sikerült.
Mostantól bárki megkóstolhatja hazánk első űrcsokoládéját