15 °C
szórványos felhőzet
2025. március 25., kedd
Irén, Írisz

Síbalesetet szenvedett Nagy Feró

2014. január 24.
1.9891
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Életében nem esett még ekkorát Nagy Feró, avagy a Beatrice legendás énekese, aki az osztrák Alpokban szenvedett síbalesetet a napokban, és csak a szerencsén múlott, hogy nem ismétlődtek meg vele is a Michael Schumacherrel történtek.

Feró saját bevallása szerint 2000 méterről szeretett volna lesiklani, amikor hirtelen olyan nagy hóvihar tört ki, hogy alig látott az orra hegyéig, így elhatározta, hogy inkább gyorsan lesiklik.

A végzetes hibára akkor döbbent rá, amikor észrevette, hogy eltűnt a lába alól a pálya, és beleesik egy időközben behavazódott kis szakadékba.

Az énekes saját bevallása szerint nagyon csúnyán beverte a fejét, és a mellkasa bal oldalát is, aminek köszönhetően hosszú percekig alig kapott levegőt, de mivel telefonját is elhagyta, kénytelen volt abban az állapotban kikászálódni a gödörből, és lesiklani a hegyről.

Feró a történtek után saját maga kérte, hogy vigyék el orvoshoz. Az alapos vizsgálatok során aztán kiderült, hogy megsérült a csonthártyája, de komolyabb baj szerencsére nem történt, ám még hosszú hetekig is eltarthat, mire képes lesz rendesen levegőt venni és fájdalom nélkül mozogni.