14 °C
kevés felhő
2024. október 14., hétfő
Helén

Sharon Stone szerint soha nem egyezett bele, hogy bugyi nélkül szerepeljen az Elemi ösztönben

2021. március 23.
47.7761
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#A filmtörténelem egyik leghíresebb villantásává vált az Elemi ösztönben Sharon Stone vaginája, ami 1992-ben elképesztően merész húzás volt, csakhogy az eset kapcsán a színésznő sok év távlatából elmondta, hogy az egész nem önszántából történt.

Mint egy interjúban visszaemlékezett, a forgatás során azért vetették le vele a bugyiját, merthogy a fehér szín visszaveri a fényt, de megígérték neki, hogy nem látszik belőle semmi a vásznon, erre a premiervetítésen ügynökök és ügyvédek, csupa idegen emberek társaságában viszontlátta a vagináját.

Elmondása szerint átverték, mert nem erről volt szó, így a vetítés után alaposan meg is pofozta a rendezőt, majd rögtön feljelentést tett az ügyvédjén keresztül, de végül beletörődött a dologba, és mára egy ikonikus jelenet lett belőle.