Selena Gomez már a tavalyi év vége felé is szívesen kollaborált a La'Mariette márkával, aminek köszönhetően most egy fürdőruhakampányban vett részt, a szexis végeredményt pedig a közönségével is megosztotta.
Selena Gomez bevállalt egy fürdőruhás fotózást, holott jó néhány ezelőtti interjújában elmondta, hogy a jövőben kevesebb forró fotósorozattal rukkolna elő és a sejtelesebb fotóké lenne a hangsúly.
A színész-énekesnő egy aura névre keresztelt anyagból készült változatot öltött magára, ami olyannyira elnyerte a tetszését, hogy az sem kizárt, hogy a privát nyaralására is a vele promózott terméket viszi.

A sztár saját bevallása szerint mindig jó a márkával dolgozni, mivel olyan értékeket közvetít, amik fontosak a mai nőideálról alkotott rögzült gondolkodás okán.
Bűnösnek találták Gérard Depardieu-t szexuális zaklatás vádjában