A múltban egyszer már alaposan elmérgesedett a helyzet Bálint Antónia és Sarka Kata között, amikor Toncsi Hajdú Péter múltjában vájkált, mindemellett pedig csúnyán be is szólt a sztárpárosnak.
Most pedig úgy tűnik, hogy a rivalizálás egy újabb szintre lépett.
Habár a történtekről egyelőre egyik fél sem kívánt nyilatkozni, azonban minden jel arra utal, hogy Sarka Kata még a Nagy Duett indulása előtt kirúgatta Bálint Antóniát, lévén bár eredetileg mindkét fél szerepelt volna a TV2 műsorában, de Toncsi a legfrissebb hírek szerint nem vesz részt benne, holott már többször is szeretett volna.
Hajdú Péter felesége mindezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy való igaz, a történtek után nem szívesen szeretne együtt próbálni, vagy egy légtérben tartózkodni Bálint Antóniával, így amennyiben nem alakul így a helyzet, saját bevallása szerint ő lépett volna vissza a műsorból.
A nyilatkozat alapján csak arra gondolhatunk, hogy Sarka Kata tett olyan kitételt a Nagy Duett szerkesztőinek, hogy csak abban az esetben vállalja a műsort, ha nem kell együtt dolgoznia Antóniával, így vélhetően ő rúgatta ki a manapság szinte csak botrányairól ismert egykori szépségkirálynőt.
Ők lesznek a készülő Off Campus sorozat adaptációjának szereplői