22 °C
borús égbolt
2025. június 17., kedd
Laura, Alida

Saját fia készít dokumentumfilmet Bob Marley-ról

2018. június 08.
7.7961
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#Bár korábban már több dokumentumfilm is készült Bob Marley-ról, a reggae stílus királyáról, azonban a Variety értesülései szerint hamarosan egy minden eddiginél személyesebb és alaposabb mű valósulhat meg.

Történt ugyanis, hogy Ziggy Marley bejelentette, hogy a legenda gyermekeként nekilát egy saját film készítésének, ami édesapjáról szól majd, és a Paramount jóvoltából óriási költségvetésből készülhet el.

A film egyelőre még csak előkészületi fázisban tart, ezáltal sem producere, sem rendezője, de még csak forgatókönyvírója sincs, ellenben Ziggy gondoskodik róla, hogy a legjobbak állhassanak a produkció mögé.

Bob Marley a reggae egyik koronázatlan királya és úttörője volt, aki 1981-ben, mindössze 36 éves korában hunyt el daganatos megbetegedésben, fiához hasonlóan azonban a stílus igazi legendájává vált.