Már csak másfél hét van hátra a ValóVilág hatodik szezonjából, ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy mindössze néhány nap, és kiderül, hogy négy hónapos bezártság után ki viheti haza a fődíjat.
A valóságshow készítői úgy gondolták, hogy a kis csapat még mindig nem fogta fel igazán, hogy mekkora tétért küzdenek odabent, így elhatározták, hogy egy átlátszó dobozba zárva szó szerint az orruk elé teszik a főnyereményt, avagy 12 millió forint készpénzt, valamint egy slusszkulcsot és egy lakáskulcsot.
Jövő vasárnap mindezt valaki haza is viheti a bennmaradt villalakók közül, akik szó szerint új életre kaptak azok után, hogy ráeszméltek: valóban tétje van annak, hogy bezárták őket a négy fal közé.
VV Aurelio saját bevallása szerint nagyon boldog volt, hogy láthatta a főnyereményt, és bár szerette volna megtudni, hogy milyen autó is vár majd rájuk, azonban a kulcsról lekaparták a logót, így ennek kiderítésére még várnia kell néhány napot.

A lakók egyébiránt mágnesdarabkákkal próbálták meg kiszedni a dobozból a kulcsot, azonban többszöri próbálkozásukra sem sikerült nekik a művelet.
Ők lesznek a készülő Off Campus sorozat adaptációjának szereplői