#
kep1#Habár Ryan Reynolds az eddig napvilágot látott részletek alapján egy nagyon jó apuka, azonban a legfrissebb sztárhírek szerint néha nála is kiborul az a bizonyos bili, ezáltal a Good Morning America műsorában elárulta, hogy két gyermeke mikor tudja igazán kiakasztani őt.
Ryan szerint ugyanis bár gyermekeit nagy általánosságban jól tudja kezelni, de ha repülésre kerül sor, akkor az kész rémálomnak tekinthető, hiszen egy 2 éves gyermeket nagyon nehéz egy helyben lekötni ilyen hosszú ideig.
A színész visszaemlékezett rá, hogy mielőtt nem voltak gyermekei, már akkor is úgy gondolta, hogy ez nagyon nehéz dolog, hiszen bár ő empatikus volt az apróságokkal utazó szülőkkel, azonban nem mindenki olyan elnéző, mint ő.
Ma pedig már tudja, hogy mit élhetnek át a gyerekükkel repülő szülők, hiszen minden fegyelmezés és egyebek mellett a gyerekek rosszalkodnak, hangoskodnak, sírnak és hisztiznek az út során, ami miatt a többi utas jogosan mérges.
Lizzo őszintén mesélt nagy fogyásáról és az Ozempic használatáról