20 °C
kevés felhő
2025. június 19., csütörtök
Gyárfás

Ryan Reynolds majdnem megütötte Leonardo DiCapriót

2016. február 25.
6.8921
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
AlicE profilja, adatai
AlicE
#
 

kep1#Azt eddig is tudtuk Leonardo DiCaprióról, hogy szeret flörtölni, de nemrégiben egy kicsit elvetette a sulykot, hiszen egy másik híresség, Ryan Reynolds párjával kezdett ki, amit emberünk egyáltalán nem nézett túl jó szemmel.

Mindez New Yorkban, az amfAR gálán történt, ahol Ryan Reynolds és Blake Lively együtt jelentek meg, illedelmesen és régi ismerősként köszöntötték Leót, aki azonban a beszámolók szerint teljesen rámozdult a színésznőre, és úgy szemezett és flörtölt vele, mintha Ryan ott sem lett volna.

A színész természetesen azonnal észrevette, hogy mi folyik ott, így a beszámolók szerint mérges tekintettel elrángatta onnan párját, aki látszólag vevő volt Leo közeledésére, de azt sajnos senki sem hallotta, hogy milyen beszélgetés zajlott le közöttük, ám a gesztusokból ítélve nem sokon múlott, hogy a Deadpool fenegyereke bemosson egyet DiCapriónak.