11 °C
borús égbolt
2025. május 09., péntek
Gergely

Pink a szülés után elárulta jelenlegi súlyát

2017. április 03.
7.7981
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Merész dolgot tett a hétvégén Pink, az ismert amerikai énekesnő, aki úgy határozott, hogy ország-világgal megosztja szülés utáni testsúlyát, lévén a híresség újra kemény küzdelmet folytat a kilókkal, ami korábbi harcaiból kiindulva nem lesz éppen egyszerű.

Mint ismert, Pink még decemberben adott életet második gyermekének,Jameson Moon Hartnak, és gondosan ügyelt arra, hogy sehol se jelenhessenek meg róla olyan képek, amelyek pocakkal és túlsúllyal ábrázolják.

Pink azonban most mégis úgy döntött, hogy elárulja, jelenleg mekkora súllyal rendelkezik, mert ahogyan Instagramra feltöltött fotója alapján látható, akad azért rajta némi plusz kiló, amelynek lefaragásához már hozzá is látott.

Pink az alábbi fotó kapcsán így elárulta, hogy éppen 160 fontot, avagy valamivel több mint 72 kilogrammot nyom, és bár nem célja, hogy újra olyan vékony legyen, mint a második gyermek megszületése előtt, ellenben szeretne azért leadni némi felesleget.


I know I'm not at my goal or anywhere near it after Baby 2 but dammit I don't feel obese. The only thing I'm feeling is myself. Stay off that scale ladies! #feelingmyself #strongismygoal #bodygoals @msjeanettejenkins #happysaturday #getitin #GIJaneismyWCW

P!NK (@pink) által megosztott bejegyzés,