Bár románcuk kialakulásakor nem sok jövőt jósoltak nekik, a Daily Mail beszámolója szerint azonban a héten egy meghitt és titkos ceremónián mégis örök hűséget fogadott egymásnak Quentin Tarantino és Daniella Picket.
A pár között 20 év korkülönbség van, de 2016 óta szerelmesek egymásba, sőt mi több, már tavaly óta jegyben jártak, tehát éppen itt volt az ideje, hogy az esküvőre is sor kerülhessen, ami azért különleges, mert az énekesnő Tarantino első felesége.
A lap egyébiránt az egybekelés híre mellett az első fotókat is leközölte a nagy napról, noha csak a lakodalomról kaptunk egy kis betekintőt, azon belül is az ifjú pár érkezésébe és első táncába.
kép' alt=''>

Megújul a Sziget, számtalan új helyszínnel és programokkal bővül a hazai fesztivál