#
kep1#Megkésve ugyan, de a mai napon hivatalosan is beköszöntött végre a tél, ami nem csak a közlekedés és egyebek miatt okozhat bosszúságot a hölgyeknek, hanem azért is, mert egy friss kutatás szerint a leghidegebb hónapokban öregebbnek tűnnek valódi korunknál.
Az Adonia Organics kutatóintézet több mint 5 ezer nő megvizsgálását követően jutott arra a következtetésre, miszerint télen akár 8 hónappal is idősebbnek nézhetünk ki valódi korunknál, de bizonyos esetekben, akár éveket is öregíthet rajtunk a téli időjárás.
A kutatók mindezt a réteges öltözködés mellett azzal magyarázták, hogy a hideg időszakban a szem alatti karikák lényegesen sötétebbé válnak, hiszen kevesebb D-vitamin, kevesebb napfény éri a bőrünket, így sápadtabbak vagyunk, a szem alatti táskák pedig igencsak feltűnővé válnak.
A New York-i AMA Laboratórium egy másik kutatásban bebizonyította, hogy a 30 és 60 év közötti nőknek több mint 80 százaléka szenved télen a sötét karikáktól, ami nyáron alig 40 százalékra tehető, hiszen amint előbújik a nap, és szervezetünk telítődik D-vitaminnal, a táskák az esetek nagy részében maguktól visszahúzódnak.
Jennifer Lopez most egyáltalán nem vágyik kapcsolatra