20 °C
szórványos felhőzet
2025. június 19., csütörtök
Gyárfás

Öltözz bankjegybe: újabb őrület indult Kínából!

2016. április 08.
1.7041
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Minden jel arra utal, hogy az internetes őrültségek és kihívások zöme a jövőben Kínából indul majd útnak, hiszen egy újabb butaságot sikerült meghonosítani az ottani lányoknak.

Bizonyára emlékszünk még arra a szintén Kínából elindult kihívásra, amelynek értelmében csak akkor voltunk menők, és csak akkor nyertünk, ha olyan vékonyak voltunk, hogy derekunkat el tudtuk rejteni egy papírlap mögé.

A legújabb őrület a derék helyett a csuklóra koncentrál, de a középpontban újfent a soványság áll, az aktuális kihívás során ugyanis az lesz a nyertes, aki képes lesz a csuklója köré tekerni egy kínai bankjegyet - amelyek lényegesen rövidebbek, mint az általunk használtak - úgy, hogy legalább a szélek érintkezzenek egymással.

Hogy egészen pontosan mit is takar a kihívás, és miként is néz ki, azt néhány képpel prezentálnánk számotokra, amelyek többet mondanak minden szónál.
 

Őrület?