Alaposan megváltozott Cinthya Dictator véleménye Berki Krisztiánról, a lány ugyanis pár héttel ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy imád közös műsort vezetni az egykori Fradi-vezérrel, sőt mi több, igazi férfiideálnak tartja - mára azonban ez a véleménye megváltozott.
Varga Viktor volt kedvese kiemelte, hogy nagyon más emberek, és Krisztián rengeteg alkalommal átlép egy bizonyos határt, amit ő már nem tud kezelni.
Varga Viktor volt kedvese kiemelte, hogy nagyon más emberek, és Krisztián rengeteg alkalommal átlép egy bizonyos határt, amit ő már nem tud kezelni.
Ennek megfelelően fel is kereste korábban Berki volt párját, de Hódi Pamela is csak olyan tanácsokkal tudott szolgálni, amelyek nem voltak hasznosak, így még szerencse, hogy közös karrierjük a napokban véget ért.
Cinthyia szerint Berki szemében ő csak egy kislány volt, és ezt nagyon sokszor szóvá is tette neki, ami rendkívül rosszul esett a számára, így a lány ma már inkább egyedül vezetne műsort.
Berki Krisztián természetesen a tőle szokásos módon megszólalt az őt ért vádakra, így elmondta, hogy Cinthyának már úgysem lesz lehetősége a jövőben együtt dolgozni vele, és saját bevallása szerint ő nem tapintatlan, csak nagyon őszinte, ami rengeteg embernek bizony fáj.
Ozzy Osbourne már nem tud járni, a Black Sabbath utolsó koncertjén azért ott lesz