22 °C
tiszta égbolt
2025. június 18., szerda
Arnold, Levente

Nicole Kidman rossz szomszédnak és sztárnak is

2015. január 08.
1.8121
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Igencsak komoly bírságra számíthat az idén már 47 éves Nicole Kidman, aki most ország-világ előtt bebizonyította, hogy milyen rossz szomszéd, hiszen több millió dollárt érő manhattani otthonában nem gondolt a nagy mínuszokra, aminek hatására vízvezetékei befagytak és elrepedtek.

Az eset hatására a színésznő alsó szomszédja nagyon csúnyán elázott, amiért elhatározta, hogy bepereli a Kidmant, akiből így most több millió forintnak megfelelő összeget szeretne kihúzni egy bírósági per során.

Kidman egyelőre nem reagált a hírekre, de vélhetően kisebb dolga is nagyobb ennél a piti ügynél, ami után nem kizárt, hogy a lakás eladása mellett dönt majd, hiszen csak nagyon keveset tartózkodik Manhattanben, így az elmúlt hónapokban is Nashville, Los Angeles vagy Ausztrália között ingázott zenész párjával és két gyermekével.

Nicole Kidman egyébiránt nem csak rossz szomszéd hírében jár mostanság, hanem azzal is megvádolták, hogy eltűnt a nyilvánosság elől, és nagyon távolságtartó lett rajongóival.
 

A sztár szerint nincs ebben semmi meglepő, csak gyermekeit szeretné megvédeni a fanatikusoktól, hiszen olyan kicsik még, hogy nem értenék meg miért is akarnak idegenek fényképeszkedni az édesanyjukkal.