Egy igazán cuki videó látott napvilágot egyenesen Vatikánból, ahol a katolikus egyház első embere, Ferenc pápa ismét találkozott a hívőkkel, hogy személyesen is áldást tudjon adni néhányuknak, illetve az emberek kezet rázhassanak vele.
A pápáról köztudott, hogy imádja a gyerekeket, így amikor a 3 éves Estella Westrick szeretett volna közel kerülni hozzá, keresztapja átadta őt a biztonsági őröknek, hogy az egyházi méltóság meg tudja ölelni az apróságot.
Estellának azonban több sem kellett ennél, hiszen már korábban kiszemelte a pápa sapkáját, amit azonnal le is kapott a fejéről, mire a biztonságiak természetesen azonnal kitépték a kezéből, de Ferenc pápa leállította őket, és hatalmasat nevetett a vicces történeten.

Took my Goddaughter to meet the pope.
She stole his hat! pic.twitter.com/SdSorop3uN— Mountain Butorac (@MountainButorac) 2017. március 22.
György herceg már tudja, hogyan kell rászólni legkisebb testvérére (videó)