21 °C
tiszta égbolt
2025. június 20., péntek
Rafael

Nem kellene annyira védenünk gyermekeinket a bacilusoktól

2016. július 18.
3.3501
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#A Saskatchewan Egyetem legfrissebb kutatásából kiderült, hogy nem feltétlenül szerencsés gyermekeink későbbi egészségének, és immunrendszeri fejlődésének tekintetében az, hogy egy olyan világban élünk, amelyben minden az antibiotikumokról szól.

Scott Napper, az egyetem professzora szerint néha igenis meg kellene engedni gyermekeinknek, hogy bevegyék a kezüket a szájukba, és ne egy steril környezetben nőjenek fel, mert sokkal ellenállóbbá válnak a későbbiekben a betegségekkel, sőt az allergiával szemben is.

Az említett intézmény szakemberei ugyanis kiderítették, hogy a hüvelykujj szopása egy gyermek esetében lecsökkenti annak az esélyét, hogy a lurkó a későbbiekben esetleg allergiássá válhasson.

Érdekesség, hogy a kutatás szerint ezen a vonalon haladva megállapítható, hogy az orrban turkálásnak vagy a körömrágásnak is megvan a maga előnye, az így szájba került bacilusok, vagy éppen állati eredetű szőr ugyanis kis mértékben képes erősíteni a gyerekek ellenálló képességét a betegségek és az allergiák ellen.