22 °C
tiszta égbolt
2025. június 18., szerda
Arnold, Levente

Napi cuki: így pózolt a fogorvosnál Olivia Wilde kisfia

2016. március 29.
1.8110
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Olivia Wilde azon kevés sztárok egyike, aki igyekszik anyaságának minden pillanatát megörökíteni a mindennapokban, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy kvázi mindent lefotóz, ami fiával és vele történik.

Ennek köszönhetően kaptunk most egy képet, amelyen a kis Otis állítólagosan elsőként járta meg a fogászati rendelőt, ahol nem tudni, hogy pontosan milyen beavatkozást végeztek el az apróságon, de mosolya alapján nem történt semmi komoly.

Olivia Wilde fia ugyanis szinte fülig érő szájjal, nagy mosollyal feszít az orvosi székben, méghozzá egy szemrevaló Michael Jordan cipőben és hosszú szőke tincsekkel, aminek köszönhetően a mai napon ennél cukibbat már garantáltan nem láthatunk majd.

Otisnak egyébiránt vélhetően fogfájása lehetett, Olivia ugyanis a kép mellé azt írta, hogy nagyon reméli, hogy a fogorvos megfelelő gyógyszereket ad majd fiának.
 

Talán csak egy megkésett tejfog állhat a háttérben, hiszen a pici még csak alig két éves.