20 °C
erős felhőzet
2025. június 17., kedd
Laura, Alida

Menedzserét gyászolja Robbie Williams

2016. augusztus 13.
4.8181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#
 

kep1#Igazán nehéz napok állnak most Robbie Williams mögött, akire súlyos gyász borult, miután elveszítette menedzserét, David Enthovent, akivel több mint 20 évig dolgozott együtt, de sokkal több volt ő neki, mint egyszerű munkatárs.

David ugyanis egyfajta útmutató mentorként, második édesapaként, nem mellesleg pedig igazi jó barátként állt az énekes mellett, de amint közösségi oldalán fogalmazott, barátja és hőse is volt neki egyszerre, ám a sors úgy hozta, hogy végül el kellett szakadniuk egymástól.

A menedzsernél ugyanis néhány héttel ezelőtt egy gyors lefolyású daganatos elváltozást találtak, amelyen már az orvosok sem tudtak segíteni, ezáltal a zeneipar egyik ikonikus háttérembere pár héten belül itt hagyta ezt a világot, óriási űrt hagyva ezzel Robbie Williams szívében.