11 °C
borús égbolt
2025. május 10., szombat
Ármin, Pálma

Megszületett Ciara harmadik gyermeke, egy kislány

2023. december 12.
23.3651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Az énekesnő hétfőn jelentette be közösségi oldalán, hogy nemrégiben megszületett harmadik közös gyermeke is Russell Wilsonnal, most egy gyönyörű kislánya, akiről fotót is közölt az anyuka, és a nevét is elárulta.

Még augusztus elején derült ki, hogy a 37 éves Ciara terhes, aki immáron negyedik gyermekét várja, két közös volt férjével, Russell Wilsonnal és egy korábbi kapcsolatából. A kislánya az Amora Princess Wilson nevet kapta szüleitől, aki 4100 kilógrammal született, ám a szülés pontos dátumát nem árulta el az énekesnő.

A pár még 2016-ban házasodott össze, akiknek az volt a terve, hogy nagy családot alapítanak. Ciara 2019-ben azzal viccelődött az Extrának, hogy Wilson egy nap nyolc babát szeretne. Ha nyolc baba még nem, de három közös gyermekük már van. A szüléssel kapcsolatban semmilyen információt nem osztott meg az énekesnő.