Az esemény megnyitóján beszédet mondott többek között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára, Vályi-Nagy Vilmos, aki kiemelte, példaértékűnek számít az átadott oktatási központ.
Az iskolában, ahol általános iskolás gyerekek és munkanélküli fiatalok egyaránt tanulnak, jelenleg több mint 100 diák élvezi az új technológiák nyújtotta előnyöket. A központba bárki jelentkezhet, a képzések teljesen ingyenesek.
Vályi-Nagy Vilmos, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára.
A felnőtt képzésben résztvevő diákok egy három hónapos programban vehetnek részt, ahol az elektronikai ismeretek alapjait sajátíthatják el. A koreai vállalat ezzel a programmal segítséget szeretne nyújtani azon fiatalok számára, akik nem találtak eleddig munkahelyet.
Az ünnepélyes megnyitó.
Ilyen egy angol óra az új iskolában.
Rimóczi-kastély ad helyet a képzésnek.
Az új évadban már nem láthatjuk az Emily Párizsban egyik főszereplőjét