Catherine Zeta-Jones azok közé a sztárok közé sorolható, akik nem költöztek ki a világ végére, hogy a Beverly Hills-i dombok között fogócskázzanak egy óriási villában, a híresség inkább úgy határozott, hogy New York szívében rendez be magának egy takaros kis lakást.
Persze a "kicsi" jelző azért nem teljesen helytálló lakhelyére, hiszen a 49 éves színésznő egy New York-i tömblakásnak az egész szintjét birtokolja, ami átszámítva több mint másfél milliárd forintot ér, hiszen teljesen egyedi stílusban lett berendezve.
Sőt mi több, az egyediség mellett a színésznő az Instagramon mutatta meg, hogy mekkora pompában éli mindennapjait, de a folyosót leszámítva minden helyiségre a visszafogottság a jellemző, elég csak megnézni azt a kellemes hangulatú nappalit, ahonnan bődületes kilátás nyílik a városra.
A híresség mindemellett megmutatta a hálószobáját, sőt mi több, még az étkezőjét is, amit ő személy szerint nem is annyira az evésre, mint inkább arra használ, hogy pizsamában ülve varrjon.
kép' alt=''>

Mostantól bárki megkóstolhatja hazánk első űrcsokoládéját